Második rész.

Második fejezet

Ádám

13 évvel ezelőtt - Szombat 13:34

Emlékszem a napra, mindenre emlékszem, minden apró kis mozzanatra, amikor megismertem. Éppen felhős ég volt felettünk és a levegő fülledten tombolt a környéken. Anyával a helyi játszótérre jártunk mindig óvoda után – talán az ég is azt akarta, hogy akkor, pont találkozzunk. Minden kis képkocka elevenen ragyog a tudatomban, amikor is megláttam, hogy egyedül áll ott a régi, kopott hintánál és én az újónnal felépített csúszdánál voltam. Akkoriban nem volt sok barátja – ezért is jött oda, amikor hívtam. Szüksége volt társaságra, hogy ne érezze magát kirekesztve, hogy végre azt érezze: Én is tartozom valahová! Kicsik voltunk, buták, ügyetlenek, de amióta találkoztam Gergővel az életem fenekestül felfordult. Egyre több időt töltöttünk együtt, szinte már családtagként tekintettek rám a szülei, amiért a hétből négy napot ott töltöttem el és a legkisebb gyanút sem sejtették, hogy lehetne-e valami több közöttünk. Még csak nem is vettek tudomást arról, hogy úgy közeledtünk egymáshoz, ahogy senki más nem volt képes: egy egyszerű játékkal, mint akkor. Teltek az évek és mindketten helyesek lettünk, férfiasabbak lettünk és ez meglátszott a környezetünkön is. Egyre több barátnőt szedtünk össze, akikkel egyéjszakás kalandokba bocsátkoztunk, majd másnap ismét egymással foglalkoztunk. Akkor nem számított semmi, csak az, hogy igazat mondjunk, és ne hibázzunk. Hogy miért?  - mert a legkisebb hiba is szeget verne a kapcsolatunkba, a törékeny kis játékunkba. Talán épp ezért a legnehezebb vele együtt lennem bárhol is vagyunk. Hisz, amikor hozzá érek véletlen, vagy szándékosan ő azonnal távolodik, nem számít, mit mondok, vagy mit teszek ő tartja a távolságot, mint akkor, amikor megismertem azon az esős napon. Talán az a nap volt az, ami mindent megváltoztatott fenekestül – az életünk vége. Minden csata, minden ágyú dörrenés az életünkben egy – egy próba volt. Átkozottul vicces egy játék. Mindenem meg volt, amit csak kívánhattam mégsem érzem, hogy mindent én birtokolnék, mégsem érzem, hogy az én szavam súlyától függ a világmindenség. Pedig sokszor adnék érte hálát, ha így lenne. Ha mindig csak én érezném a hatalmat. Elvenni másoktól könnyű, magamnál tartani annál nehezebb. Törékeny a bizalom és még annál is veszedelmesebb érzés.